Ez a feladatgyűjtemény az Érettségire Felkészítő Feladatgyűjtemény – Informatika szerzői archivuma és a kinyomtatott könyv alapján készült, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 2021b diákjainak közreműködésével.
A feladatok szerzői: Reményi Zoltán, Siegler Gábor, Szalayné Tahy Zsuzsanna; alkotó szerkesztő: Dr. Zsakó László.
A könyvet a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. 2003-ban adta ki. Raktári száma: 81482, ISBN:
978-963-19-5407-4. Tankönyvvé nyilvánítási (hosszabbítás) engedély száma: KFH/993-2/2009. Volt.
A 2011-ben az ECDL vizsgákra és érettségire jobban fókuszáló feladatgyűjteményre volt igény,
ezért a feladatok jelentős részét lecseréltük, a többit is átnéztük, célhoz igazítottuk.
Az alábbi feladatok melletti szines nyíl az átdolgozott (és átnyevezett) kiadás megfelelő
fejezetére mutat. Nem került át szövegszerkesztésből a körlevél és stílusok használata, a minta
nélkül, csak leírás alapján megoldandó feladatok és az egyéni alkotásnak teret adó
feladatötletek.
Táblázatkezelésből a tantárgyi kapcsolatokra épülő számítási, modellezési és szimulációs
feladatok jelentős része kimarad. Adatbáziskezelésből nem volt szükség adatbázis tervezésre,
haladó űrlap- és jelentés készítésre. A végén található versenyfeladatok helyett érettségi minta feladatsorok kerültek az újabb kiadásba.
2014-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt (NTK) névváltoztatást követően megszűnt. Így a
könyv vagy átdolgozott változatának újra kiadására nem számíthatunk.
A 2020-as NAT-ban digitális kultúra néven született újjá az informatika. Ezzel együtt ismét tananyag lett a már majdnem elfelejtett, kihagyott feladattípusok. Mivel a feladatok továbbra is alkalmasak az informatika – mai nevén digitális kultúra – egyes témaköreinek megismerésére és gyakorlására, valamint a digitális kultúra alkalmazói versenyekre felkészítéshez is, ezért a feladatokat a mai napig rendszeresen használom és ajánlom másoknak is. Egyik szerzőként – a felhasználás megkönnyítése érdekében –, az eredeti feladatgyűjteményhez hasonló, de használhatóbb formában teszem itt elérhetővé a feladatokat.
Az egykorvolt tankönyvöz képest...
Kérdést, javaslatot, hibák jelzését e-mailben várom: a honlap címéből kitalálható az e-mail cím.
Kémia feladatlap (Kemialap.zip) eleje:
A hölgy vagy a tigris? (Holgy_v_Tigris.zip)
A tojás sűrűségének mérése (Tojas.zip)
Bolyai János életrajza (Bolyai.zip)
Kirándulás (kirandulas_forras.txt)
Parkinson törvénye (Parkinson.zip)
Házirend (hazirend_forras.txt)
Algoritmusleíró módszerek (Algoritmus.zip)
D-vitamin (d_vitamin_forras.txt)
Citromos tea (Citromostea.zip)
Emléklap (emleklap_forras.txt)
Bizonyítvány (Bizonyitvany.zip) …- nyomtatás:
Ballagási ruha (ballagruha.txt)
Ösztöndíjpályázat (osztondij.txt)
Érettségi terv (erettsegiterv.txt)
Függvények Függvényábrázolás:
Matematikai képletek Megoldó képlet:
Fibbonacci-sorozat Sorozatok:
Tartozás Hitel:
Radioaktivitás (radioaktivitas.txt)
Életszimuláció Sziget:
Csoportméret (csoportmeret.txt)
Bizonyítvány (bizonyitvany.txt) Biz-nyomtat:
Virágcsokor (viragszamla.txt) Virágszámla:
Adóelszámolás (adobevallas.txt)
Osztálystatisztika (osztalystatisztika.txt) Biz:
Dog of the World (dogoftheworld.txt) Hu:
Dolgozat (dolgozatertekeles.txt)
Tanárértékelés* (Tanarert.zip)
Európa* (europa.txt) Ab: Tk:
Magyarország* (magyaro.txt) Ab: Tk:
BSzAV (FKIAV) 1998. 1. ford, II. kat: LEVEGŐ
BSzAV (FKIAV) 1999. 1. ford, II. kat: ÜDÜLÉS
BSzAV (FKIAV) 2000. 1. ford, II. kat: WESTEL (westel.rtf)
BSzAV (FKIAV) 2001. 1. ford, II. kat: MATEMATIKA (Matematika.zip)
BSzAV (FKIAV) 2002. 1. ford. II. kat: TIPTOPCAR (Tiptopcar.zip)